Olaszul tanulunk a gimiben

 

A 2011/2012-es tanévben iskolánkban új nyelvtanulási lehetőség nyílt a diákok számára. A szabadon választható, tanórák utáni foglalkozásra minden évfolyamból jelentkeztek diákok, akiket érdekel az olasz nyelv és kultúra.

Az érdeklődő diákokból lelkes kis csoport alakult, akik heti két órában tanulják a nyelvet, s közben ismerkednek Itália kultúrájával. Tankönyvük a Giro d’italiano változatos feladatokkal, színes fotókkal, szituációs játékokkal segíti nyelvi fejlődésüket. A nyelvtanulás mellett a diákok képet kapnak az olaszok mindennapjairól, illetve betekintést nyerhetnek az olasz festészet, irodalom és zene világába. Megtanulták már például, hogy melyek a jó pizza összetevői, mely városokat érinti a Giro d’Italia kerékpáros körverseny, illetve azt is, hogy bizony az olasz fiatalok is leginkább sms-eznek, emaileznek illetve fórumoznak szabadidejükben.

Azok a diákok, akik szeptemberben kezdtek ismerkedni az olasz nyelvvel, mára olaszul be tudják mutatni családjukat, tudnak beszélni magukról, környezetükről, lakásukról, illetve be tudnak számolni napi programjukról, szabadidős tevékenységeikről.

A csoport azt tervezi, hogy a tavaszi félévben már eredeti nyelven fognak olasz filmet nézni, illetve nagyon készülnek a nyelvi délutánra, ahol bemutathatják tudásukat.

 

A diákok véleménye az olaszórákról:

 

„Az olasz órák pörgősek, minden alkalommal új dolgokkal bővítjük nyelvi ismereteinket.”

 

„Azért jó, hogy olaszul tanulhatunk, mert minél több nyelvet tud az ember, annál több országban megállja a helyét.”

 

„Nekem az tetszik, hogy nemcsak a tankönyvből, hanem dalszövegekből és valódi olasz újságokból is tanulhatjuk a nyelvet.”

Az oldal tetejére

Ki mondja szebben

 

A Békés- Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület "Ki mondja szebben németül" megyei szintű prózamondó versenyt szervezett november 25-én, Gyulán. Iskolánk kilencedikes diákjai közül négyen (Koncz Beáta, Deák András, Putnoki Tamás, Klein Péter) vették a bátorságot és elindultak ezen a megmérettetésen. Egy szabadon választott szöveget kellett 4 kijelölt szöveg közül szóról szóra kívülről megtanulni és a zsűri, ill. a közönség előtt előadni. Aki próbálta már, tudja csak igazán, nem könnyű feladat. Diákjaink korosztályukban (14-25 évesek) a legfiatalabbak közé tartoztak. A népes mezőnyben (26 induló) csak az első három helyezettet díjazták, így a tapasztaltabb orosházi „Táncsicsos” diákok mellett az idén nem kerültünk fel a képzeletbeli dobogóra, de kedvünket nem vesztve a jövő évi sikeresebb szereplést tűztük ki célul. A verseny jó hangulatban telt, a szervezők szendviccsel, pogácsával, üdítővel vendégelték meg a résztvevőket, és a közelgő karácsonyra való tekintettel mézeskalács templomot adtak ajándékba. Az útiköltséget és a tanulók nevezési díját a gyomaendrődi Német Kisebbségi Önkormányzat fizette, melyet ezúton is köszönünk.

Az oldal tetejére

S. O. S. Karácsony!

 

Iskolánk újra gyűjtést szervezett a kecskeméti S.O.S. Gyermekfaluban élő gyerekek számára. Tanulóink régi játékaikkal, plüsseikkel és édességekkel ajándékozták meg az S.O.S. Gyermekfalu lakóit. 2011. december 16-án elvittük az ajándékokat, és megismerkedtünk egy nagyon aranyos kétéves kislánnyal is. A nevelők, akik vigyáznak a gyerekekre, meséltek nekünk a mindennapjaikról, az élményről, hogy mennyire szoktak örülni az ajándékainknak. Szívmelengető érzés volt, amikor megláttuk a kislány arcán a félelmet, de ugyanakkor a kíváncsiságot is az ajándékok láttán. Örülünk, hogy legalább ennyivel is segíthettünk nekik. Ezúton is kívánunk nekik boldog ünnepeket!

Földesi Ágnes 12. A 

S. O. S. Karácsony!

Az oldal tetejére

Budapesten járt a Kner Imre Gimnázium U.T. csoportja

 

November elején egy szép őszi napon közölték velünk tanáraink, hogy 23-án pénteken Budapestre utazunk, hogy megtekintsük a BNV területén megrendezett  „HóShow”-t, valamint a wellness és gasztronómiai kiállítást. Egy tanuló kivételével mindkét csoport tagjai részt tudtak venni a tanulmányi kiránduláson. 

Az adott napon reggel fél 8-kor szálltunk fel a vonatra.  Már az utazást is élveztük, sokat nevettünk és beszélgettünk egymással annak ellenére, hogy nem lévén a legtöbb kocsiban fűtés, eléggé fáztunk. Mivel a vonat nem állt meg Kőbányán, bementünk a Keletibe, majd onnan egy másik vonattal jutottunk vissza a célállomásra. A jegyek megvásárlása után beléptünk a rendezvény területére

 A hatalmas csarnokokban nagyon sok program és látnivaló várt minket annak megfelelően, ahogy meghirdették a programot: gasztronómiai, wellness és sí csarnokok voltak. Sok mindent ki is próbálhattunk. Mi, lányok természetesen elmentünk az AVON standjához, ahol frizurát készítettek nekünk, valamint sminket. Később kipróbáltuk a falmászást, a kalandpályát és jégkoriztunk is.

Miután jól kifáradtunk, meglátogattuk a kiállítás gasztronómiai részlegét. Csodálatos étel-remekműveket láttunk, lenyűgöző édességeket és cukrászati különlegességekből összeállított kompozíciókat. A felnőttek borokat is kóstolhattak, de ezt sajnos mi nem tehettük meg.

A wellness részleg azért volt nagyon érdekes, mert sok új, modern technikai dologgal ismerkedtünk meg, például olyan plazmatévés jakuzzikkal, amelyekbe a rádiót is beépítették. Ezen kívül láttunk luxusautókat, rallyautókat és találkozhattunk hírességekkel is. Volt, aki szerzett autogramot is. A pavilonokon kívül láttunk olyan szabadtéri programokat is, mint a műhavas snowboardozás és quadozás. Ez utóbbit ki is lehetett próbálni.  A nap során szinte mindannyian sok fényképet készítettünk, hogy megörökítsük a látottakat és a közös élményeket.

Délután négy órakor indult a vonatunk visszafelé, ezért nem maradhattunk estig. Fűtés ekkor sem volt, viszont tömeg annál nagyobb, hiszen péntek lévén rengeteg diák utazott haza.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, bízunk benne, hogy máskor is lesz még részünk hasonló programokban. Ezúton is szeretnénk megköszönni a kirándulás megszervezését és a kíséretet Erika néninek és Tibi bácsinak.

 

                                                                 Tímár Anna, Palicska Gréta

UT csoport Budapesten

Az oldal tetejére

Megszépítettük iskolánk névadó családjának síremlékeit

A nyár folyamán túlzottan nagy fű nőtt a Kner család sírjai körül. Iskolánk 9B osztálya vállalkozott a rendbe tételre. Szeptember 20-án kezdtünk hozzá az előzőleg megszemlélt elhanyagoltan és gyomosan talált terület megtisztításához. Azonban a térdig érő gyomot a temető gondozói pár nappal korábban elektromos fűkaszával levágták. Fő feladatunk így a gyomok gyökereinek eltávolítása lett. Az eddig eltakart fehér díszkavics ismét láthatóvá vált a három sír körül.

 

            Nagyon örültünk annak, hogy egy fél tucat ember közel egyórás munkájának köszönhetően most mennyivel jobb érzés megpillantani Gyomaendrőd egyik legmeghatározóbb családjának sírjait. Számunkra is fontos, hogy ilyen átmeneti figyelmetlenség ne hozzon szégyent a Kner család tisztelői előtt a városra.

A 9/b osztály

Az oldal tetejére

Segédletek érettségihez, továbbtanuláshoz

 

Tanulás, érettségi vizsgák, továbbtanulás… Évről évre visszatérő kérdések és persze rengeteg értesülés. Ahhoz, hogy eligazodhassunk, jó pár órás olvasás, keresgélés szükséges. Honlapunkon olyan hasznos, közérthető módon megjelenő információkat találhat, amelyek bizonyosan segítenek az eligazodásban középiskolás diákoknak és szüleiknek egyaránt.

A honlapunkhoz kapcsolt Moodle rendszeren keresztül a következőkről olvashat a kedves érdeklődő: emelt szintű oktatás a Kner Imre Gimnáziumban és Szakközépiskolában, emelt szinten tett érettségi vizsga, felvételizők pontszámítása az új (500 pontos) rendszer szerint magyarázattal és példával illusztrálva, az érettségihez és a továbbtanuláshoz kapcsolódó néhány hasznos link, a közeljövőben várható néhány (tervezett) változás.

A részletekért kattintson ide: Általános információk érettségihez felvételizőknek vagy E-TANANYAG fülmajd nyomja meg a „Bejelentkezés”, végül a „Bejelentkezés vendégként” gombot és nyissa meg a file-okat.

Az oldal tetejére

Szalagavatónk

 

Réges-régi hagyomány a diákok világában ez az ünnep, a kis kék szalag az iskola zászlajának egy darabját jelképezte Selmecbányán már az 1700-as években is. Ezzel jelezzük ma is, hogy hamarosan beléphetnek a felnőttek közé a maturandusok.

Idei szalagavatónkat a Sportcsarnokban rendeztük. A 11. évfolyamosok szépen feldíszítették a termet, műsorral, beszéddel búcsúztatták az érettségire készülőket. A négyéves gimnáziumi tanulmányai emlékére minden végzős diák egy kék szalagot kapott az itteni évek kezdő és végső dátumával. Iskolánk vendégei voltak: Dankó Béla képviselő, Várfi András polgármester és Csorba Csaba jegyző, valamint a helyi oktatási intézmények vezetői és az önkormányzat képviselői. A műsor után a végzősök beszédét hallgathattuk. Igazgatónk, dr. Kovács Béla az érettségire való felkészülésre hívta fel a diákok figyelmét.

            A 12.B osztály 24 tanulója Bernáthné Bucsi Erika osztályfőnöktől,  a 27 fős 13.A pedig Malatinszky Zita tanárnőtől kapta a  kék szalagot. A végzősök az általuk kiválasztott zenére vonultak.

            A szülők, nagyszülők, ismerősök már nagyon várták a búcsúzók utolsó nagy megmutatkozását. A táncokat Gubucz Edit és Weigert László néptáncpedagógusok tanították be. A 13/A és a 12/B  néptánc elemeket tartalmazó - az autentikus magyar népzenétől a világzenéig eljutó - összeállítást  táncolt. Az egyik osztály mai fiatalos öltözetben, a másik a régi korokat idéző néptáncos ruhában.

            A hagyomány szerint az est a végzősök és szüleik keringőjével zárult: a lányok édesapjukat, a fiúk édesanyjukat kérték fel.

Képek megtekinthetők a galériában.

Az oldal tetejére

Zártunk, dicsértünk Tanévzáró a gimnáziumban

 

Az idei tanév hivatalosan 2011. június 15-én délelőtt ért véget, amikor a Kner Imre Gimnázium nyolc osztályának diákjai (a végzősök nélkül) összegyűltek az iskola udvarának hátsó, árnyékos részén, mialatt a 13 A érettségizőinek  szóbeli vizsgája a főépületben zajlott.

Tóth Katalin ifjúsági referens az önkormányzat díjait adta át a kitűnő tanulóknak és az országos versenyeken 1-6. helyezést elért diákoknak.

Dr. Kovács Béla igazgató a tantestület által megszavazott tanulókat az alábbi kategóriák szerint szólította: közösségi munka, tanulmányi munka, sportteljesítmény, versenyeredmény. A díjazottak oklevelet, könyvet vehettek át.

Kiváló közösségi munkát végzett:

Ötvös Martin és Raffael Róbert 9/B ,

Gellai Tamás 10/A ,

Jónás Ágnes és Véha Bianka 10/C,

Derzsi-Kovács Attila, Fekécs Stefánia, Földesi Ágnes, Kovács Tibor, Mészáros Réka, Palicska Gréta, Tímár Anna 11/A,

Korsós Krisztina, Nagy Rebeka, Zsombok Fanni 11/B,

Jakus Ágnes, Uhrin Csenge 12/A osztályos tanulók.

 

A kiváló tanulmányi munkájukért díjazottak névsora:

Czibulka Alex, Kovács Petra, Nagy Tibor, Tóth Bianka 9/A ,

Gonda Éva, Piltz Kitti, Szalóki Nikolett, Szonda Benjámin 10/A ,

Lapéta Brigitta 10/C osztályos tanulók.

 

Kiváló tanulmányi és közösségi munkájukért kaptak elismerést:

Bela Lili, Geszti Brigitta, Tari Zsolt, Tímár Tímea 9/A ,

Dajkó Nóra, Hunya Gréta, Kéri Virág, Lakatos Fruzsina, László Loretta 10/A,

Bácsi Sándor, Valuska Sára 11/A ,

Kovács Fanni, Zdusek Erik 12/A.

 

Iskolánk kitűnő tanulmányi eredményű tanulóinak névsora:

Bela Lili, Czibulka Alex, Geszti Brigitta, Tari Zsolt és Timár Tímea 9/A, Dajkó Nóra, Hunya Gréta, Lakatos Fruzsina, László Loretta, Szonda Benjámin 10/A,  Bácsi Sándor 11/A-s diákunk.

A Szóval? Országos Vitaverseny I. helyezett csapata a 12/A osztály négy tanulója:

Jakus Ágnes, Kovács Fanni, Uhrin Csenge, Zdusek Erik

A „Gyomaendrőd város jó tanulója, jó sportolója” címet Kéri Virág 10/A osztályos tanulónk nyerte el:  4,9 bizonyítvány, történelem és kémia tantárgyakból dicséret. Országos Diákolimpián Kajak-4 –ben 2. helyezés, úszásban Megyei Diákolimpián 4 * 50 m-es gyorsváltóban (Kéri Virág, Tímár Tímea, Tóth Ágnes, Ágoston Kata) 1. helyezés, ugyanebben országos döntőn 15. helyezés. Atlétikában Megyei  Diákolimpián súlylökésben képviselte iskolánkat.

Tanítványaink eredményeinek felsorolásakor ezúton is megköszönjük a mögöttük álló tanárok, edzők, szülők munkáját, biztatását, támogatását.

Tanévzáró 2011

Az oldal tetejére

Kneresek (11 B) a gátakon Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny

 

Huszadik alkalommal rendezték meg április végén a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt.

Szabadkígyóson, a Kastélyparkban 19 középiskolai csapat (5 fős) gyülekezett össze, hogy megmérkőzzön elméleti és gyakorlati tudásban.

A knereseket a 11 B rendészeti csapata képviselte: Fábián Angelika, Zsombok Fanni, Galambos Zoltán, Kürti Zsolt, Lengyel László.

Ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk: három soros nyúlgátat építettek (árvíz, belvíz), ehhez homokszákokat töltöttek, vegyvédelmi és tűzoltó felszerelésben dolgoztak, ügyességi akadályokat küzdöttek le.

Felkészítőik voltak: Ignácz László tanár/rendőrszázados és Szilágyi László a gyomaendrődi polgári védelem kirendeltségéről.

Bár csak 3 csapat juthatott tovább az országos versenyre, mindenki rengeteg élménnyel tért haza.

Ezek a diákok lesznek azok, akik veszélyhelyzetben tudni fogják, hogy mit kell tenni.

Katasztrófavédelem

Az oldal tetejére